És annyi balszerencse közt, / Oly sok viszály után, / Megfogyva bár, de törve nem sikeresen abszolválta Klári az alapképzést a bétékán, persze virítania kellett érte némi pénzt. Mert tudjátok, az államilag finanszírozott (sic! állami ösztöndíjas) képzésformában – elvileg - két ember fizet: aki tanul és aki nem. Aki nem tanul, valóban fizessen, hiszen ő azért fizet(hetne), mert
- nem jár be az óráira,
- elbukja a tárgyait,
- elhagyott tanegységeket kreál,
- végül be sem fejezi a képzést,
és e meddő folyamat közben diákigazolvánnyal rendelkezik, s jogosult az egyetem nyújtotta főként szociális alapú ösztöndíjakra. Persze, hogy ezzel ők élnek, az nem az ő hibájuk, hanem sokkal inkább a rendszeré.
Ahogyan az is, hogy Klári 150 ezer forintjába, azaz kb 300 óra bruttó diákmunkájába fájt a tanulás mellett, hogy még egy minorszakot végzett az alapszakja, szakiránya és a tanárképzést előkészítő modulja mellett. Jogos lehet a kérdés, miért vállalta Klári túl magát, miért nem elégedett meg annyival, amennyit az adófizetők (és köztük saját maga) által biztosít neki az állam; ahogy jogos lehet az a kérdés is, hogy az alap- és mesterképzések bolognai rendszere valóban azt hivatott-e szolgálni, hogy minél több, szélesebb látókörű, Klárihoz hasonló diplomás tanárt „termeljen”.
Szóval a dolog filozófiája hibádzik: miért bírságolandó az az egyetemista, aki jól tanul, sőt, még többet szeretne tanulni, hogy később még költséghatékonyabb tagja lehessen a magyar társadalomnak, de leginkább miért említendő Klári egy lapon azokkal, akik célirányosan telibeszarják az egyetemet és mindent, ami vele együtt jár.
A megfejtők között kisorsolom a hallgatói szerződésem fénymásolatát.
